növekvő élettartam

Megtörtént. Én szembenéztem az abszurddal, és visszatértem.

Mindez úgy történt, hogy váratlanul megjelent életemben a New Age. Ez az eklektikus kvázi-vallás, mely nagyjából megfelel a kétezer évvel ezelőtti gnosztikus mozgalmaknak, eléggé lesápasztó töménységben ért egy olyan partyn, melyen a legkevésbé sem arra számítottam, hogy egy minisztériumban dolgozó nemzetközi jogász és egy női magazin főszerkesztője arról kíván majd meggyőzni, hogy gondolatainkkal természetesen el tudjuk érni, hogy szembejöjjön velünk egy rég nem látott barátunk. Kitartó offenzívájuk ellenére továbbra is a telefonban bízom. De próbálok pártatlan lenni. Teljesen normális emberek ők. Mint te vagy én. Ezt onnan tudom, hogy mondhattam bármit, ki sem zökkentek saját kényszerképzeteik köréből.

Azért vannak érvek. Például, hogy állítólag volt olyan, hogy egy hete gondolkodott azon, hogyan is ér el egy bizonyos embert, mire a folyosón szembe jövő kolléga egyszer csak figyelmébe ajánlott valakit, akivel neki beszélgetnie kellene – és ez éppen a vágyott személy volt. Vannak ellenérvek is. Jelesül véleményem szerint életünk során legalább napi hatvan ötlet, vágy és gondolat suhan át elménket, és naná!, hogy arra emlékszünk majd, ami beteljesült! Hiszen milyen rossz lenne nekünk, ha életünk telis-tele lenne beteljesületlen és buta vágyacskákkal.

Vannak más érvek is. Például, hogy vannak megérzések, egy képesség, mely a jövőre irányul és egyszerre képes előjeleket észrevenni, kitapintani mintegy, és ugyanakkor befolyásolni is azt a jövőt (mint megtudtam, csak olyan határig, ami más szabadságába még nem ütközik). Azonban itt is vannak ellenérvek. Mert ugyan mit is gondoljunk egy olyan álláspontról, melynek lényege egy érzés, egy belső képesség, mely mindenkiben ott szunnyad, és csak fel kell ébreszteni, hogy üdvözült mosoly ülhessen az ajkunkra, attól természetesen tökéletesen függetlenül, hogy milyen állásban tapossuk a trágyát?

Számomra ez a New Age. A jógi-filozófia, a gépies és értelmesen alig-alig igazolható munkában megtört társtalan (és jelen esetben női) lelkek orgiasztikus önigazolási kísérlete, melynek minden bölcsessége abban merül ki, hogy lehetsz te bárhol, csinálhatsz bármit, a lényeg az, hogy mi lakik a szíved mélyén, és mennyire hallgatsz te erre a csalhatatlan, ősi, mélyről feltörő és neked csupa jót akaró hangra. Olyasmi ez, mint Kierkegaard-nál a Hit Lovagja, akin senki meg nem látja, hogy ő az. Mármint hogy ő az. És ugyanakkor mégsem olyan egészen, mert hiszen nagyon is gyanús azt állítani, hogy éppenséggel lehet, hogy Vlagyimir Putyin, Forró Tamás, Havas Henrik és Hunter S. Thompson is a Hit Lovagja (volt). Éppen ilyen abszurdnak tűnik az is, hogy a jógi-lét, mely természetesen csak belső gyakorlást igényel, szavatol a lelki üdvért már itt e földi siralomvölgyben. Ellenben Richard Gere egy nagyon fajin kis jógi. Ráadásul a Hit Lovagja már elvesztett mindent, amikor szembenézett az abszurddal, és éppen ezért nyert vissza minden úgy, ahogy volt, és mégis másként. A magam részéről hiányoltam beszélgetőtársaimnál az abszurddal való szembenézést. Inkább úgy éreztem, kis társaságunkban az abszurddal való szembenézés feladata nekem jutott. Bár persze nem féltem és nem reszkettem.

Ismerek egy generációval feljebb olyan nőket, akikké ezek a lányok válni fognak. Ráléptek az útra. [megborzongok]

A party egy hegedűkészítőnél volt. A házigazda mindenféle hatások miatt már nemigen tudott beavatni a hegedűkészítés valamennyi csínja-bínjába. Rám azonban a meglévő feltételek ellenére az a vödör földimogyoró gyakorolta a legnagyobb hatást, mely sajnos kezem ügyében maradt. Posztom címe „New Age és rágcsálóember” is lehetne.