növekvő élettartam

My Mother and Grandmother 



Tegnap délben szöget ütött a fejemben, hogy vajon hogyan kell azt érteni, hogy a Nagy Bumm "valószínű"? Mármint hogy a Semmi volt, azután bumm, és lett Minden. Istenről mondja Freud, hogy vágyteljesítő hipotézis. De ha Isten vágyteljesítő, akkor ez mi?! Hogy minden, egy csapásra, csak úgy?! Találjunk már ki valami jobbat. De ez mind semmi ahhoz képest, ahogy a személyes Nagy Bummot most kontextualizálom. Individualizmus és a Nagy Bumm fizikai elmélete sémaszerűen egybevág.

Mítosz nélkül is van valami felkavaró a családi képekben. Kőkemény dolgok: hasonlóság, determináció, kötelezettségek - sőt, mondjuk ki: a legfontosabb szavak közül rengeteg erre a viszonyra van kitalálva. Erre "van". Máshol is működnek, de nem illeszkednek olyan félelmetesen, mint éppen itt. Nem is tudom: mondott már valaki erről valami igazán pontosat? Persze biztos mondott. De az úgynevezett "nagy családtörténetekben" épp a lényeg szivárog el. A családom és más állatfajták (oké, ez vicc). Harmonia Coelestis. Egy családregény vége. Molloy meghal. Sosem értettem igazán, hogyan is lehetne az irodalomnak, ennek a nemes és nagyon-is-megszerkesztett intézménynek bármi köze. Szeretem, szép, de örökké idegen. A művészet elszippantja a legsajátabbat. A művészet kisemmizés és üldöztetés.

Ne mondja senki, hogy nem. Kultúránk menekülő kultúra. A Nagy Bumm felé tartunk. Hááát - ahogy Matula bácsi mondaná -, elég érdekes.