növekvő élettartam

Néhányan megnéztük a Friss levegő című filmet. Kocsis Ágnes első filmje, röviden: Anyu (Viola) nyilvánosvécében takarító-vécésnéni. 17 éves Lánya (Angéla) ruhaipari szakközépben tanul. Anyu pasit keres, csekély sikerrel, és amikor esténként hazamegy, Lánya kinyitja az ablakokat, hogy ne érezze a vécébűzt – egészen addig szellőztet, míg Anyu masszívan meg nem fürdik. Akkor leülnek a tévé elé, és megnézik A polip következő epizódját. Lány divattervezéssel kacérkodik. De egy napon Anyut megverik, minek utána kórházba is kerül, és a nyomorküszöbön élő csonka családban nincs más lehetősége a Lánynak az egyszerű élelemhez jutásra, mint hogy beáll Anyu helyére vécésnéninek.

A film megtekintése után két álláspont rajzolódott ki a társaságban. 1. „Értem a filmet, de esztétizáló, ezért realizmusa hamis, görcsös tanítani akarása nevetséges, a szocreál (Budapesti Iskola?) és a finn minimalista film ötlettelen keveréke”. 2. „Értem a filmet, és nagyon jó kis munka ez, jó benne a Nyakó Júlia, nagyon jó a főszereplő lány, Hegyi Izabella, meg a Zoli (vele együtt focizunk, haha); ez az egyszerű, világos, sablonos történet, miközben nem kilátástalan, mégis könyörtelen szükségszerűségével halad a maga útján nyomortól nyomorig.”

A két értelmezést, azt hiszem, az választja el egymástól, hogy affirmálni tudunk-e egy ilyen nyomortól nyomorig tartó történetet. A film ugyanis ezt teszi: esztétizál, a Kádár-korszak máig fennmaradt nyomaiból retró-hangulatot eszkábál, anyut csak pirosba, lányát csak zöldbe öltöztetve jelzi az elszakadás, a szakítás szándékát, egyszóval dogmatikus, szájbarágós, szimbolista gügyögés... de a lényeg, hogy affirmálja mindezzel ezt a nyomort, az megtört álmokat, az elkerülhetetlen alámerülést. Nem heroikus elbukás ez, hanem szomorú, de szükségszerű: ismerős elbukás. Nem nagy, hanem kicsi és szegényes – ebben keres emberi dimenziókat. Szerintem egyébként talál, úgy, ahogya Kaurismäki is találni szokott.

Az is kijött a filmben, hogy mennyire hasonlóak a finn meg a magyar arcok – de talán ez általános kelet-európai arc is, ez a szürke, karikás szemű és lemondó. Persze én ezt nem szeretem, sőt fáj, meg kerülöm az általánosítást is mindig, de ezek empirikusan nekem adódnak minden nap.



 

Címkék: film