növekvő élettartam

Olvasok egy könyvet, kb. ateista vallásfilozófia analitikus alapokon. A lényege, hogy néhány klasszikus érvre adott teista válasz elégtelenségét kimutatva isten hipotézisének feleslegessége mellett érvel (ilyen tekintetben visszafogott). Ennek kapcsán – most anélkül, hogy nagyon elmerülnék a részletekben – az világosodott meg előttem, hogy „a filozófusok istenében” mi is számomra a legnagyobb hiányosság. Az, hogy a tárgyalás mindig egyéni tapasztalatokon alapszik. Akkor is, ha analitikus, akkor is, ha kontinentális – nevezzük ezt az alapállást a „metodológiai individualizmus” álláspontjának. Nagyszerű dolog, hogy a józan ész fényében gondolhatok végig hallatlan éleselméjűséggel kidolgozott gondolatmeneteket. De minden ilyen gondolatmenet elején az az előföltevés van, hogy akkor én most nagyon magányos vagyok. De mi van, ha sosem vagyok magányos? Mert éppenséggel ha istenről gondolkodunk, a legnagyobb félreértés, ahonnan indíthatunk egyáltalán egy ebbe a témába vágó gondolatmenetet, az a magányosság előfeltevése. Most persze fölmerül a kérdés, hogy nekem vajon a személyes isten az nincs? Nos, az a Jézus és közöttem való viszonyban van – Jézus van közöttem és a magány között. És egyben ő a szabadság garanciája is. Mert nincs embertelen isten – Jézuson keresztül van Isten, éppen ezért viszont nincs szükség parancsokra és arctalan törvényekre. A kereszténység nem törvényvallás, hanem a törvényvallásokkal szemben a szabadság vallása.

Az antiteista gondolatmenetek kb. így épülnek fel: egyedül vagyok, épp ezért hatalmamban áll feltenni, hogy nincs isten – ekkor mi szükségem van rá? Ha viszont van valami, amiben biztos vagyok, akkor az éppen az, hogy ilyen magány, „legmagányosabb magány” nincsen. Nem állítom persze, hogy mindig mindenki tisztában van evvel – de a megértés lehetősége mindig fennáll, mert mindig igaz.

Ma kigondoltam, hogy számomra mi az Isten, és ennek kapcsán azt is beláttam, hogy teológiám (ha lehet így mondani) baloldali teológia. Protestáns, de balos. Nos, Isten „értelme” nekem az eddigiekre felelve az, hogy a másik képes nem kényszerként vagy követelésként megjelenni. (Más kérdésekre persze más válasz kívánkozna.) A másik mint megkönnyebbülés és felszabadultság. A felszabadultság a másikban. Ennek kerete lehet beszélgetés, istentisztelet, közös játék, szex, amit akarsz. Nem belőlem fakad, mert én nem adhatom sem magamnak sem másnak, a másik nem adhatja, mert neki sincs. Adományon túli pozitivitás az együttlétben.

Első örökzöld téma a Panorámából: jönnek a muszlimok és elpusztulunk. Este nyolc, közszolgálat, 2006, Magyarország.

„Theo Van Gogh filmrendezőnek azért kellett elpusztulnia, mert filmet készített a muszlim nők elnyomásáról. Mára a hollandok többsége szerint a multikulturalizmus az erőszak melegágya.” Rövidítek: bejönnek és szaporodnak, Huntingtonnak igaza volt: civilizációk harca van, és mi vesztésre állunk. „Általában a radikálisok a leghangosabbak, ők azok, akik leginkább ragaszkodnak vallási szokásaikhoz és hagyományaikhoz.” [Ők a leginkább, de sajnos rajtuk kívül is vannak még, akik ragaszkodnak, azokkal viszont könnyebben elbánunk.] A riport nem éri el a Blikk színvonalát. Rosszabb, közel az agyvérzés. „A tavaly novemberben kitört francia zavargások a francia asszimilációs politika hiányosságaira irányították rá a figyelmet.” Magyarul: asszimilációs és muszlim-keresztény kérdés, semmi egyéb. „A szélsőségesek saját vallásuk abszolút elsőbbségét hirdetik a többihez képest nem csak az iszlám világban, de mindenütt, ahol muszlimok élnek.” „Európa a század közepére muzulmán lesz – ez a kijelentés … Carroll brit zsurnalisztától hangzott el.” [hadarnak, nem tudok ilyen gyorsan gépelni] „Oriana Fallacci befolyásos olasz újságíró szerint Európa az iszlám gyarmatává válik. Ezek szerint Európának hamarosan bealkonyul?” „A demokratikus Európában az iszlám szélsőségesek miatt egyre szaporodnak a szólásszabadsággal és a demokratikus szabadságjogokkal kapcsolatos problémák.” A végén megtudjuk, hogy a civilizációk harcát egyébként senki nem nyerheti meg, mert mindenki veszíteni fog rajta. Ez a végkicsengés ebben a helyzetben csak rontja az összképet. Mi a rák ez az apokaliptikus, bornírt „riport” a semmiről, közvetlenül az iráni atomprogramot tárgyaló műsor után?

Van slusszpoén: „A muszlim nők helyzete önmagában is megérne egy misét.” Érted. Muszlim – mise. Bruhhhahaha, de mennyire vicces, hahahahahahahahaha!

Xxxxxxxxx és xxxxxx a xxxxxx!

De van nekem örökzöld blogtéma is, előzőnél könnyedebb: a keresőszavak. Mindaddig ellenálltam a kísértésnek, amíg a „griffmadár”, a „Káma-Szútra képekben” és a „baszó Péter” volt a legnagyobb műsorszám, de most itt a „perverz”, az „alvásproblémák”, a „vallásos újság” és a „hatalmas faszok” – egy napon belül?!

Mert ez nagyon sokoldalú blog!

De mesélek egy érdekeset az életem mindennapjaiból. Ma felhívtam egy vidéki (300 lelkes falu) iskolaigazgatót. A falujában annyian se laknak, mint a mi házunkban. Mondtam neki: „kutatás, beszélgetni szeretnék, névtelen, anonim, tudomány, közérdek”. Annyit értett: „újságíró, mészárszék, köznyomor, városi összeesküvés, rágalom”. És ennyit válaszolt: „Ajjajajajjajaj, nem nyi-lat-ko-zom” – ráadásul rémülten. Kinek a készülékében van a hiba? Annyit elárulok, hogy egy diákja körüli felhajtás miatt a neve két hétig minden nyomtatott újságban naponta szerepelt (igaz, három és fél évvel ezelőtt), és úgy tűnik, az ő egyszerű világában ez nemigen értelmezhető. Egyszerűen nem. De nem adtam fel, fog ő nekem nyi-lat-koz-ni.

Címkék: televízió

A litera.hu-ra felkerült egy rövid bemutatás, amit ide linkelek, mert hiúság is van ám a világon!

„hátrakötöm a sarkadat”

„elverlek, mint a kétfenekű dobot”

„olyan pofont kapsz, hogy a fal adja a másikat”

„szíjat hasítok a hátadból”

„olyat kapsz, hogy arról koldulsz”

(ide sorolnám a betűtésztás paradicsomlevest is)

„még egy ilyen, és mész a sarokba”

„égetni való rossz gyerek”

„ne kelljen még egyszer mondanom”

„ne akard, hogy odamenjek”

„ez edd-meg-leves”

„ne csináld, mert úgy maradsz”

„moderáld magad”

A commentbe beírt újabb fekete gyöngyszemeket (szegény Pelé) ide kiteszem, hogy mindenki gondolkodhasson értelmük felől. Itt az ideje, hogy magunkba forduljunk, és „elgondolkodjunk rajta, hogy mit csináltunk”.

Ha valaki elolvassa az alábbi posztot (nagyon különös egybeesés), utána megértheti meglepődésemet a MH mai cikkén: Az Északi-sark közelében nemzetközi magbank épül.

„A Spitzbergákon épülő létesítmény nem olyan, mint a hagyományos magbank. A Norvégia legészakibb részén nyíló génbank egyszerű lerakatként funkcionál majd. Ide csak biztonsági tartalékok kerülnek, a világon tárolt maganyagok másodpéldányai. Olyan, mint egy fekete doboz, a minták csak akkor lesznek hozzáférhetők, ha minden eredeti elveszett. … Az biztos, hogy az 5x5x50 méteres, egyszintes létesítményt az egyik hegy barlangjának falába vájják, amit betonnal erősítenek meg. … Mivel biztonsági tartalékokat őriz, gondosan felkészültek az objektum védelmére. Személyzet tulajdonképpen csak nyáron van, az év többi részében elektronikusan monitorozzák a depót. ”

A hideg miatt akkor is megmarad, ha már nincs, aki felügyeljen rá.

Az alábbi részletet azonos című esszémből másolom ide. Első pillantásra nem látszik, de a gyerekekről szól az írás egésze.

„A Sade-féle, tökéletes test impotens, és oly eredendő módon, hogy már impotenciában is fogant. A szadizmusban fogant test ezért paradox, kibernetika és morális pánik metszetét alkotja.

Csak az impotens testet lehet tökéletesen rendszerbe foglalni, mellyel kapcsolatban jövőbeni tett, érték és következmény felől előre dönthetünk. Ebben már az a végső impotencia is jelentkezik, mely magát a teremtést fokozza termeléssé – ahol minden érték és funkció előzetesen meghatározott. A termelés folyamatába – szemben a történésekkel – már minden kérdés előre tisztázott [ld. Russellt a felsőoktatás hangsúlyozásának és a pesszimizmusnak a kapcsolatáról], így a teljes figyelem a termelés tárgyára összpontosul, melyet azután morális kategóriákkal értékelünk. Az eltérések pedig morális pánikot váltanak ki. Ezt ismerjük: a gyerek azt mondta, hogy „punci”, tehát börtöntöltelék lesz belőle. Vagy másképp: mivel nem tudom garantálni azokat a körülményeket, melyek egy gyerek számára feltétlenül szükségesek (benetton ruha, sok szép játék), inkább megkímélem a nélkülöző élet szörnyűségeitől. Eme impotenciát értsük meg így: „megmondom én, mi lesz neki jó”. Ez ugyanolyan szadizmus, mint ez: „tested pusztán örömöm eszköze”.

A gyerekre figyelni kell, még mielőtt egyáltalán felmerül a lehetősége. De mi fejeződik ki ebben? A figyelemben az előzetes kontroll fejezi ki magát, az autonómiához szükséges önállóságot ezért nem érheti el a termék – legfeljebb emberfeletti, vagy inkább embertelen erőfeszítés révén. Ez azonban már képtelen kibernetika előtti állapotba helyezni az embert, mégis folyamatos készenlétként és fenyegetésként, morálisan motivál. Ez a folytonos dehumanizálódástól való félelem, és a folyamatos dehumanizálódás állapota. Ebbe nőttünk bele, országunk ezért szadista. A dehumanizálódás szimptómája a tökéletes sade-i test, mely nem a szó biológiai értelmében impotens, hanem a kibernetika előtti létmód helyére a termék-létet állítva előzetes elbírálás és helyzetmegjelölés tárgyává teszi a gyermeket és önmagát. A szadista ország fő témája az eltérés, a deviancia. A szadista országot és gyermekeit a deviancia révén éljük és ragadjuk meg.

A fenti „kibernetikát” ne egyszerűen Heidegger módjára értsük [haha, egyszerűen Heidegger módjára, ez azért vicces]. Inkább Wittgensteinnel azt a kérdést tegyük fel, hogy vajon van-e skatulya egyáltalán, ha nincs bogár. Vajon nem onnan tudjuk-e, hogy a skatulya üres, és nem tömör, hogy valami van benne, amit akárhogy is, de ismerünk? A kibernetika létmódja a tömör skatulya. Figyeljünk a paradoxonra: tömör – skatulya. Az autonómia fennállása pedig elkerülhetetlenül magával hozza a szkepszist, mert nem látjuk, hogy egy üres skatulyában vajon mi van. Van-e valami egyáltalán. A szadista ország bizalmatlan, mert nemcsak azt akarja, hogy a bogár ugyanolyan legyen, de azt is, hogy ha lehet, inkább ne is legyen egyáltalán. Witgenstein persze arra gondol példájában, hogy az egész skatulya-bogár ellentét butaság, tehát nem helyénvaló. Én meg arra gondolok, hogy a tanulságokat levonva gondoljuk át még egyszer. Mert ez a példa nagyon is jól rávilágít arra, hogy a kétely fennállását el kell tűrni.”

Magyarázó jegyzet:

„Nos, mindenki azt mondja önmagáról, hogy csak a saját példámból tudom, hogy mit jelent a »fájdalom« szó – nem kell-e ezt mondanom másokról is? …

Tételezzük fel, hogy mindenkinek volna egy skatulyája, benne pedig valami, amit »bogár«-nak nevezünk. Senki sem tud a másik skatulyájába bepillantani; és mindenki azt mondja, hogy csak a saját bogarának a látványából tudja, mi egy bogár. – Hiszen ekkor az is lehetséges volna, hogy mindenkinek valami más tárgy van a dobozában. Sőt, az is elképzelhető volna, hogy egy ilyen dolog szüntelenül változzék.”

(Ludwig Wittgenstein: Filozófiai vizsgálódások)

Címkék: kocsmafilozófia