szerda, február 15, 2006
Első és egyetlen ének – a sötét utcán
„A halál sem sokkal rosszabb, tudom.”
Akkortájt ifjúságom véget ért,
s egy katasztrófa közelébe értem,
noha nemigen sejtettem, hogy mi a tét.
Itt dalban elmondom, ezt hogyan értem.
Hogy megmenekültem-e, nem tudom,
de biztos, hogy annyira sose féltem.
„Éjfél van, és az Andrássy uton
török az Oktogon felé vacogva,
mert Újév éjszakája van. Húszon-
négy évesen baktatok. A goromba
szél jégsörénye símogat pofán,
és úgy nézek be a palota-sorba,
mint ki nagy jelre vár. Kissé bután.
Mivel az ész az évek adománya,
nekem kevés jut még korom után.
Nem kihalt sikátor, de szinte sztráda,
melyen, mégis, színmagam vonszolom
e mámoros értelmet, összezárva
testem a csönddel; sötét mocorog
minden kapualjban, s a fák alatt
magány vákuumszivattyúja forog…”
Van tovább is eme első és egyetlen ének. Majd felrakom. Már van helyette új, jobb, szebb, fiatalabb és szellemesebb.
american express Counter