növekvő élettartam

Nő az életidőnk, de csökken a fontos dolgokra fordítható idő. Részben az is ott lehet e mögött, hogy a fontos dolgokra az ember nem mindig akar időt szánni, sokszor inkább elfordítja a fejét, inkább nem néz oda. Nem néz a másik szemébe. Késztetni kellene rá, de az erre irányuló késztetések intézményei gyengülnek. Az emocionális képzés gyengülésével pedig a globálisan gondolkodó értelem lehetőségei csökkennek. Lejjebb arról szeretnék beszélni, hogy mivel az értelem nem pusztán komputációs, hanem emocionális hátteret is igényel, ezért annak ellenére, hogy egyre professzionálisabban dolgozunk fel egyre több információt, az értelem elveszik.

Az olvasási szokások változnak, leginkább gyorsulnak, legalább is az elmúlt kétszáz évben. Ivan Illich könyvét (A szöveg szőlőskertje, Gond–Palatinus, Budapest, 2001) olvasva pedig azt is be kell látnunk, hogy az olvasási szokások változása meghatározza a gondolkodásunk hogyanját. Illich szerint a hangosan és szűk körben olvasott pergamenről a némán és szélesebb körben olvasott könyvre való áttérés a tudatot, a világképet alakította át gyökeresen. Fő mozzanatnak Illich a néma olvasás megjelenését tartja, mely sok ezer év olvasási hagyományával szakított véglegesen. A változás során a mantrikus, memorizáló értési módot felváltotta az optikus átláthatóság mintájára logikailag rendezett szöveg és értelem kora. Az emlékezet is átalakult, a klasszikus időbeli-térbeli rendezési modell helyett immár a logikai rendezésé lett a főszerep. A könyv mindezeket azonban pusztán azért mutatja be, hogy felhívja a figyelmet korunk változására, a könyvkultúra imént vázolt modelljének leváltására, és az audio-vizuális, számítógépesített civilizáció születésére.

Evvel kapcsolatban hívom fel a figyelmet egy mozzanatra. Amikor olvasunk valami fontosat, akkor két út nyílik meg előttünk. Egyrészt hagyhatunk időt a dolgok átgondolására, elmélyítésére. Másrészt benne ragadhatunk egy felszínes megértésben, mely benyomásszerűen hosszú ideig megmaradhat, ám legföljebb is csak egy könnyed kvázi-traumatizáció forrása lehet.  

Az átgondolás törekvésének gyökerében én egy emocionális kötődést sejtek. Ez az, amit Arisztotelész valahol a megismerés szenvedélyének nevez. A megismerés szenvedélye azonban nem azt jelenti, hogy ez egy teljesen elkülönült és háttér nélkül kiemelkedő szenvedély, hanem arra hívja fel a figyelmet, hogy az értelem mindig egy szenvedélyek által is megteremtett háttérből emelkedik ki. (Legtágabban: minden értelem, amiről bármit is lehet gondolni vagy mondani.) Ami pedig kiválik a háttérből, annak megfelelően tudja motiválni a háttérben való tájékozódásunk irányvételét, amilyen mértékben képesek vagyunk emocionálisan hozzá kötődni. Spinoza ilyesmiről beszél, de ezt most nem fejtem ki. Summa summarum: a megértés folyamán időt kell hagyni arra, hogy bennünk emocionális választ váltson ki a befogadandó tárgy. És most jön az esztétikai rész.

Merthogy a verstan átalakulása kapcsán jutottam ide. Az ugyanis, hogy ma nem népszerű, mondhatni tökéletesen feleslegesnek tűnik technikailag jól megcsinált, megverselt szövegeket írni, nem azért van, mintha unalmassá váltak volna az egyes versformák a sok használat miatt. Ahogy ugyanis mondani szokták: csememőnek minden vicc új, és aligha tagadhatjuk, hogy bizonyos értelemben mindannyian csecsemők vagyunk. A dolog hátterében az áll, hogy a verselés megértése sokkal több időt igényel, mint a szövegen, annak tartalmán való átfutás. Ez az átfutás egyébként akkor is a romantika metafora-kultuszában gyökerezik, ha ezt ők nem is ismernék el. Mert vajon mi egyszerűbb van egy olyan elméletnél, mely szerint az igazi, mély megértés egy pillanat alatt megtörténhet, de legalább is gyorsan, és bizonyosan nem kell annyit szöszölni allegóriákkal-miegyebekkel, ha egyszer jól elkaptuk az értelmet.

Ám, és ez a lényeg, a két olvasási mód nemhogy nem kicserélhető egymással, de éppenséggel ezáltal válik látványossá, hogy korunk gyorsulásai mögött milyen veszélyek vannak. Merthogy kérem az esztétika nem képes olyan sebességnövekedésre, mint a komputációs folyamatok. Éppen ezért veszik az értelem.

Már mondták, hogy milyen hosszú posztokat írok, úgyhogy itt be is fejezem. A többit tessék kitalálni.