növekvő élettartam

[A] Bevezetés
Korunk vívmánya a →távkapcsolat. Adott egy pár, jellegében →házas. A házaspár egyik összetevője itt van, a másik összetevő meg ott. Itt és ott között vegyük fel a 2500 kilométer mértani távolságot. A távolság álljon fel három-négy évig, rövid megszakításokkal. Ilyen esetben tehát nem sok terük marad azoknak a kamaszos képzelgéseknek, hogy a pár éjjel-nappal együtt van, meg hogy bevásárolni is együtt mennek. (Ezeket egyébként sem favorizálom.) Ilyen esetben azt sem igen tudják, hogy vajon a másik mit vásárol.

(Azt is demonstrálom, az előző poszt New Age-értelmezése hogyan működik. Így: Életemben először a Pillangókisasszony című operát láttam az Operaházban. A történetben Csocso-szan Japánban van, Pinkerton meg hajózik. Ebből vajon nekem arra kellett volna következtetnem, hogy egyszer ez a sors jut osztályrészemül? Segítek: a válasz nemleges. És éppen ennyire nemleges lenne, ha mondjuk éveken át az az álom kísért volna, hogy egy nagy griffmadár elragadja a nőmet. Álláspontom szerint az álmok nem hazudnak, de éppenséggel az igazságot is messze elkerülik. Mint az élet sok egyéb furcsasága, ez is azért van, hogy akinek sok szabadideje van, az se őrüljön meg az unalomtól.)

[B] Esettanulmány-töredék
Mindig lehet álmodozni (ld. alul képmelléklet). Ez megszépíti még azokat az időszakokat is, melyek egyébként nem voltak feltétlenül súrlódásmentesek. Átlagosan napi 45 perc telefonálás. Az időtartam mindig pontos, 2%-os eltéréssel. Ennyi ideig tartott egy tanóra. Életem 12 éve telt el ezen időhatár közé szorítva. Még az is visszajött, hogy unalmas órákon átlag 35-kor néztem az órámra. Látogatásokat is lehet tenni – oda-vissza. Ez pénzbe kerül, átszállásos repülőút, de azért megéri. A jó ügy – a házasság fenntartása – érdekében az ember elfelejti, vagy legalább is megpróbálja elfelejteni, hogy ez azért mégiscsak pazarlás, hiszen az élet [remélhetőleg] hosszú, szóval több nap, mint kolbász, meg hogy majd úgyis bepótoljuk. Ezzel az utóbbival annyi gond van, hogy 27 és 30 éves kor között azért eléggé bepótolhatatlannak tűnő időszak telik el. De nem feleslegesen! – kiáltok fel, és ekkor ismét a hit vidékén járunk. Mert az életben semmi sem természetes, pláne az nem, hogy látszólag nagy befektetések majd megtérülnek. [itt van egy kicenzúrázott rész az álláslehetőségekről]


[C] Előnyök
Elsőként említem, hogy anélkül vagyok képes megfigyelni a magányos harmincasok lelki világát és fejlődését, hogy egyedül lennék. Ellenkezőleg, magamat igazolva érzem a szétcsúszó egzisztenciák láttán, akiknek ez a távoli, leginkább telefon-videofon-családtagok formájában jelentkező stabilizáló tényezőjük sincs. Második előny, hogy nem kell mindig takarítani. Harmadik előny, hogy vehetek föl antiszociális szokásokat. Azután itt van az az előny is, hogy esténként addig maradok ki, ameddig szervezetem bírja. Ebből levon, hogy egyébként is mehetnék. Legalább is többé-kevésbé. Ötödiknek említem, hogy minden energiámat a karrierem építésére fordíthatom. Haha.


[D] A Bizalom jelensége
Ez egy nagyon furcsa dolog, még nem jöttem vele teljesen tisztába. Vagy van, vagy nincs. Megszerezni évek munkája, elveszíteni öt perc (mondjuk azért annak olyan öt percnek kell lennie). Maga az érzés egyébként csöppet sem az a megnyugtató állapot, ahogyan azt festeni szokták, sokszor éppen, hogy nagyon is idegesítő. Pontosan nem tudhassuk. Ez még a biokémikusok előtt is afféle cruxként áll. Van ugyanis hormon, aminek a jelenlétében könnyebben megbízunk másokban – de hogy a bizalom miként marad fenn éveken át, azt kémiailag még senki nem magyarázta meg. Éppen ezért viszont el sem tűnik oly hamar. Sőt, olykor el sem tűnik oly soká sem. Ez persze sokakat zavar. Meglepő, mennyi ellenérzéssel és fejcsóvával találkozik az ember ilyen helyzetben. Mindenki a saját életmódját szeretné igazolva látni, még akkor is, ha egyébként maga sem elégedett vele.


[E] Elterjedtség
A jelenség olyannyira elterjedt, hogy mozgalmi méreteket ölt. Ugyanaz történt evvel is, mint oly sok minden mással, beleértve a hatvanas évek Holdra szállását és a Himalája megmászását. Az ember megrészegül attól, hogy lehetséges, hogy meg tudja csinálni. „Akkor kapott el először az a mámor. Egy remegős érzés, hogy nagyobb az űrtartalmad, mint amekkora vagy, hogy egyre tágulsz belülről, egyre csak növekszel, ismeretlen, mély kamrák nyílanak, és kitolod a halált. Egy ilyen suttyó gyerek, aztán mégis hogy ráérez!” Ez kultúránk gyökerében gyökerezik, magjában magzik. Ettől európai az európai, mert ő nem öngyilkos merényel, hanem kihívásoknak él. Ez most nagyon megy. Nagyon szeretik a multik, meg a globalizált tudomány is rajong érte, hogy nicsak, megy ez, nem ám minden a jólét, az örömködés meg az egyénieskedés!