növekvő élettartam

Az alábbi részletet azonos című esszémből másolom ide. Első pillantásra nem látszik, de a gyerekekről szól az írás egésze.

„A Sade-féle, tökéletes test impotens, és oly eredendő módon, hogy már impotenciában is fogant. A szadizmusban fogant test ezért paradox, kibernetika és morális pánik metszetét alkotja.

Csak az impotens testet lehet tökéletesen rendszerbe foglalni, mellyel kapcsolatban jövőbeni tett, érték és következmény felől előre dönthetünk. Ebben már az a végső impotencia is jelentkezik, mely magát a teremtést fokozza termeléssé – ahol minden érték és funkció előzetesen meghatározott. A termelés folyamatába – szemben a történésekkel – már minden kérdés előre tisztázott [ld. Russellt a felsőoktatás hangsúlyozásának és a pesszimizmusnak a kapcsolatáról], így a teljes figyelem a termelés tárgyára összpontosul, melyet azután morális kategóriákkal értékelünk. Az eltérések pedig morális pánikot váltanak ki. Ezt ismerjük: a gyerek azt mondta, hogy „punci”, tehát börtöntöltelék lesz belőle. Vagy másképp: mivel nem tudom garantálni azokat a körülményeket, melyek egy gyerek számára feltétlenül szükségesek (benetton ruha, sok szép játék), inkább megkímélem a nélkülöző élet szörnyűségeitől. Eme impotenciát értsük meg így: „megmondom én, mi lesz neki jó”. Ez ugyanolyan szadizmus, mint ez: „tested pusztán örömöm eszköze”.

A gyerekre figyelni kell, még mielőtt egyáltalán felmerül a lehetősége. De mi fejeződik ki ebben? A figyelemben az előzetes kontroll fejezi ki magát, az autonómiához szükséges önállóságot ezért nem érheti el a termék – legfeljebb emberfeletti, vagy inkább embertelen erőfeszítés révén. Ez azonban már képtelen kibernetika előtti állapotba helyezni az embert, mégis folyamatos készenlétként és fenyegetésként, morálisan motivál. Ez a folytonos dehumanizálódástól való félelem, és a folyamatos dehumanizálódás állapota. Ebbe nőttünk bele, országunk ezért szadista. A dehumanizálódás szimptómája a tökéletes sade-i test, mely nem a szó biológiai értelmében impotens, hanem a kibernetika előtti létmód helyére a termék-létet állítva előzetes elbírálás és helyzetmegjelölés tárgyává teszi a gyermeket és önmagát. A szadista ország fő témája az eltérés, a deviancia. A szadista országot és gyermekeit a deviancia révén éljük és ragadjuk meg.

A fenti „kibernetikát” ne egyszerűen Heidegger módjára értsük [haha, egyszerűen Heidegger módjára, ez azért vicces]. Inkább Wittgensteinnel azt a kérdést tegyük fel, hogy vajon van-e skatulya egyáltalán, ha nincs bogár. Vajon nem onnan tudjuk-e, hogy a skatulya üres, és nem tömör, hogy valami van benne, amit akárhogy is, de ismerünk? A kibernetika létmódja a tömör skatulya. Figyeljünk a paradoxonra: tömör – skatulya. Az autonómia fennállása pedig elkerülhetetlenül magával hozza a szkepszist, mert nem látjuk, hogy egy üres skatulyában vajon mi van. Van-e valami egyáltalán. A szadista ország bizalmatlan, mert nemcsak azt akarja, hogy a bogár ugyanolyan legyen, de azt is, hogy ha lehet, inkább ne is legyen egyáltalán. Witgenstein persze arra gondol példájában, hogy az egész skatulya-bogár ellentét butaság, tehát nem helyénvaló. Én meg arra gondolok, hogy a tanulságokat levonva gondoljuk át még egyszer. Mert ez a példa nagyon is jól rávilágít arra, hogy a kétely fennállását el kell tűrni.”

Magyarázó jegyzet:

„Nos, mindenki azt mondja önmagáról, hogy csak a saját példámból tudom, hogy mit jelent a »fájdalom« szó – nem kell-e ezt mondanom másokról is? …

Tételezzük fel, hogy mindenkinek volna egy skatulyája, benne pedig valami, amit »bogár«-nak nevezünk. Senki sem tud a másik skatulyájába bepillantani; és mindenki azt mondja, hogy csak a saját bogarának a látványából tudja, mi egy bogár. – Hiszen ekkor az is lehetséges volna, hogy mindenkinek valami más tárgy van a dobozában. Sőt, az is elképzelhető volna, hogy egy ilyen dolog szüntelenül változzék.”

(Ludwig Wittgenstein: Filozófiai vizsgálódások)

Címkék: kocsmafilozófia