növekvő élettartam

A nyelv ereje, súlya, mélysége abba mutatkozik meg nekem, hogy egy jó mondatot milyen világosan el lehet választani egy rossz mondattól. Hat sor, az már benyomás, hat oldal pedig már ítélet. Látszik. Tudod, hogy a könyvet érdemes elolvasni, vagy nem szabad. Legalábbis én magamnak tudom. Nem tudom megmutatni azt a szót, amelyiknél kibukik, hogy kell, vagy ellenkezőleg, tilos továbbolvasni. Hirtelen és egyértelmű élmény (már ha nyitott vagyok rá, fáradtan persze nem működik ez sem), mintha csak azt kérdezném magamtól, hogy ülök vagy állok, és látom, hogy ezt már akkor is tudtam, amikor még nem is kérdeztem. Néha rosszat is elolvasom (téma miatt), néha a jót is félbehagyom (a körülmények nyomása alatt). De a nyelv, tulajdonképpen már néhány mondat, mindent elárul az érdemlegességről. Olvastam én már életemben többezer könyvet. Ebből több száz nagyon egyszerű sci-fi volt. Szóval van tapasztalatom. De ami egy jó könyvben jó, az talán mégsem a tapasztalat miatt tűnik fel, hanem lévén valami sokkal elemibb: ritmus és mondatlejtés és a gondolat dallama, ahogy megindulnak és szövődnek és dallamot formálnak ezek a szálak és részletek, átfedik egymást a perspektívák. A jó könyvek sokszor félelmetesek pont ezért.