növekvő élettartam

Az amerikai filmek hegelianizmusáról akartam volna írni, de rájöttem, hogy itt többről van szó. Megnéztem még egyszer (átpörgetve, DVD-n) Az utolsó szamuráj című filmet. Te ne nézd meg, mert rossz. De valamire rájöttem: hogy vajon mit is értünk a hegelianizmus veszélye alatt, hogy miért kell lerombolni, de legalábbis támadni, ahol érjük.

 

A film története szerint XY kapitány, az amerikai hadsereg kiégett tisztje a Meidzsi reform alatt azt a feladatot kapja, hogy az izmosodó japán iparmágnások lobbijának szolgálatában képezzen ki egy néhány ezredből álló sorozott hadsereget, amely azután elbánik a szamurájok utolsó eresztésével. A szamurájok a becsület lovagjai, de maradiak. Az ipar pragmatikus és ellenszenves, de az elkerülhetetlen jövőt jelenti. Az utolsó szamuráj pedig természetesen XY amerikai kapitány lesz.

 

A kiégett kapitány otthon meghasonlik az indiánokkal vívott tisztességtelen, könyörtelen és igazságtalan háborúval, alkoholista lesz. Japánban az első ütközet során a szamurájok fogságába esik, akik nemes férfiúvá nevelik a benne lakó jobb embert, akit a pragmatikus ipari mechanizmus mindaddig elnyomott. Fontos a helyszín, hiszen Japánban a szamurájok pártjára állva immár nem kell amerikaiakkal megküzdenie egy tisztességesebb világért, csak japánokkal, akik Amerika legrosszabb arcát mutatják természetesen groteszk tükörként. XY tisztességessé és becsületessé érik a szamuráj nevelés hatására, de a már bukásra ítélt kultúrát megmenteni nem lehet. Minden szamuráj elesik a végső ütközetben – és XY-ra marad a feladat, hogy a japán császárt egy heroikus gesztus keretében emlékeztesse, honnan is származnak a legnemesebb japán hagyományok.

 

XY amerikai tiszt egyesíti magában a fejlődés pragmatizmusának amerikai hagyományát és a becsület kultúrájának japán örökségét. Ő az amerikai. Ha másképp nézzük, akkor ebben a történetben mindenki pusztán az amerikai öntudat mélyebb önmegértésének, önelsajátításának eszköze, amiként ez egyébként a zsidó-keresztény hagyományt oly mélyen elsajátító Hegelnél is történik az abszolút szellemmel. Ebben megragadni vélem a neokonzervatív Amerika hegeliánus politikai gyakorlatának értelmét. A hegelianizmus eme gyakorlati formája világít rá arra, hogy mit is kell értenünk Hegel kritikája alatt, amikor abban az önigazolás szubtilis formáját kívánják leleplezni kiváló filozófusok. De Hegel ma is él, sőt elevenebb, mint valaha.