növekvő élettartam

Eme krasznahorkais cím mellett az szól, hogy új jelenségek és fejlemények egészítették ki feleségemről való ismereteimet. Kapcsolatunk 14. évéig kellett várnom. Az történt, hogy a tanítástól, disszertáció írástól és értelkezletektől annyira kimerült, hogy este 7.30-kor fejfájásra hivatkozva lefeküdt aludni. Kilenc után néhány perccel bementem hozzá, jelezve, hogy kezdődik a Vészhelyzet, és habár én nem nézem, tudom, hogy ő biztos nem szalasztja el. Tévedtem. Másik oldalára fordult, közben valami olyasmit mondva, hogy sajnálja, de nem tud jönni. Mivel nem akartam elhinni, tettem még egy próbát. E második figyelmeztetés is hatástalan maradt. Megdöbbenve tértem vissza íróasztalomhoz. Még elolvastam egy könyvet, és kettőkor magam is aludni tértem. Ehhez a művelethez neki fel kellett állnia, hogy meg tudjak ágyazni. Megtette, közben viccelődtem, amin nevetett.

Reggel sem az első, sem a második beszélgetésünkre nem emlékezett. Ez biztos, mert még le is szidott, hogy miért nem szóltam a filmről. Feleségem tehát nagyon ki tudja meríteni magát, és tud aludni folyamatosan 12 órát, ami után viszont legalább jókedve van.

A kilátás-talanság paradoxona: a kilátás valami külsőre kell essen, de a kilátástalanság belül támad. Kilátás mindig van, mindig lehetséges – mindig van külső, mindig van idegen, mindig van Más. A filozófia talán éppen annak biztosítása, hogy e kilátás-talansággal szembeállíthassunk egy bizonyos kilátást, látványt. Ezért mondja Lévinas, hogy az etika: optika. Valóban optika, amennyiben kapcsolatba hozhat a mással – nem úgy optika, hogy intrumentálisan adott lenne, hanem úgy, hogy lehetővé teszi, hogy kilátás-talan helyzetben megtaláljuk a kilátás lehetőségét. Ez mindig változik. A filozófia épp ezért idegen – vagy inkább az idegenség tapasztalatának lehetősége. Idegensége azonban megértést is tartalmaz, szemben az irodalom idegenségével, például, melyben a kilátás nemreális viszonyban van a bensővel. Nem transzcendens, hanem immanens viszonyban: az irodalom megkerüli a realitást, ezért mindig félredobható, mindig visszaeshet a kilátás-talanságba. A filozófia, kiváltképpen a fenomenológiai filozófia a maga „zárójelezéseivel”, a léttételezésektől való tartózkodásával valójában éppen, hogy szembenáll az irodalom irrealitásával: az irodalom immanenciájával szemben a fenomenológiai tárgy transzcendens.

De vajon a filozófia nem eshet éppilyen szakadékban? Sőt, vajon a filozófia nem épp e szakadékban támadt szükség, ínség eredménye-e? Bizonnyal igen. Patočka ezt mondja, és biztos helyesen mondja. A szakadék egyfajta istenhiány, kétségbe-esés, köztesség.

Lévinas azonban abban téved – hogy visszatérjek hozzá –, hogy az etika mellett nem ragadja meg annak kiemelkedő fontosságát, hogy ez az optika mindig egyben ontológia is. Az ontológiát nem megelőzi az etika. A kettő egy töről fakad, egy növény. Dehát ezt tudjuk.

A nyelv ereje, súlya, mélysége abba mutatkozik meg nekem, hogy egy jó mondatot milyen világosan el lehet választani egy rossz mondattól. Hat sor, az már benyomás, hat oldal pedig már ítélet. Látszik. Tudod, hogy a könyvet érdemes elolvasni, vagy nem szabad. Legalábbis én magamnak tudom. Nem tudom megmutatni azt a szót, amelyiknél kibukik, hogy kell, vagy ellenkezőleg, tilos továbbolvasni. Hirtelen és egyértelmű élmény (már ha nyitott vagyok rá, fáradtan persze nem működik ez sem), mintha csak azt kérdezném magamtól, hogy ülök vagy állok, és látom, hogy ezt már akkor is tudtam, amikor még nem is kérdeztem. Néha rosszat is elolvasom (téma miatt), néha a jót is félbehagyom (a körülmények nyomása alatt). De a nyelv, tulajdonképpen már néhány mondat, mindent elárul az érdemlegességről. Olvastam én már életemben többezer könyvet. Ebből több száz nagyon egyszerű sci-fi volt. Szóval van tapasztalatom. De ami egy jó könyvben jó, az talán mégsem a tapasztalat miatt tűnik fel, hanem lévén valami sokkal elemibb: ritmus és mondatlejtés és a gondolat dallama, ahogy megindulnak és szövődnek és dallamot formálnak ezek a szálak és részletek, átfedik egymást a perspektívák. A jó könyvek sokszor félelmetesek pont ezért.