Egó-szörcs! Egót mindenkinek! Ki vagyok Esztétika Versek és szövegek Tanulmányok E-mail varadinak

szerda, november 29, 2006

Fáradtság

Eme krasznahorkais cím mellett az szól, hogy új jelenségek és fejlemények egészítették ki feleségemről való ismereteimet. Kapcsolatunk 14. évéig kellett várnom. Az történt, hogy a tanítástól, disszertáció írástól és értelkezletektől annyira kimerült, hogy este 7.30-kor fejfájásra hivatkozva lefeküdt aludni. Kilenc után néhány perccel bementem hozzá, jelezve, hogy kezdődik a Vészhelyzet, és habár én nem nézem, tudom, hogy ő biztos nem szalasztja el. Tévedtem. Másik oldalára fordult, közben valami olyasmit mondva, hogy sajnálja, de nem tud jönni. Mivel nem akartam elhinni, tettem még egy próbát. E második figyelmeztetés is hatástalan maradt. Megdöbbenve tértem vissza íróasztalomhoz. Még elolvastam egy könyvet, és kettőkor magam is aludni tértem. Ehhez a művelethez neki fel kellett állnia, hogy meg tudjak ágyazni. Megtette, közben viccelődtem, amin nevetett.

Reggel sem az első, sem a második beszélgetésünkre nem emlékezett. Ez biztos, mert még le is szidott, hogy miért nem szóltam a filmről. Feleségem tehát nagyon ki tudja meríteni magát, és tud aludni folyamatosan 12 órát, ami után viszont legalább jókedve van.

Címkék:


csütörtök, március 09, 2006

Két Tannenbäume



Első örökzöld téma a Panorámából: jönnek a muszlimok és elpusztulunk. Este nyolc, közszolgálat, 2006, Magyarország.

„Theo Van Gogh filmrendezőnek azért kellett elpusztulnia, mert filmet készített a muszlim nők elnyomásáról. Mára a hollandok többsége szerint a multikulturalizmus az erőszak melegágya.” Rövidítek: bejönnek és szaporodnak, Huntingtonnak igaza volt: civilizációk harca van, és mi vesztésre állunk. „Általában a radikálisok a leghangosabbak, ők azok, akik leginkább ragaszkodnak vallási szokásaikhoz és hagyományaikhoz.” [Ők a leginkább, de sajnos rajtuk kívül is vannak még, akik ragaszkodnak, azokkal viszont könnyebben elbánunk.] A riport nem éri el a Blikk színvonalát. Rosszabb, közel az agyvérzés. „A tavaly novemberben kitört francia zavargások a francia asszimilációs politika hiányosságaira irányították rá a figyelmet.” Magyarul: asszimilációs és muszlim-keresztény kérdés, semmi egyéb. „A szélsőségesek saját vallásuk abszolút elsőbbségét hirdetik a többihez képest nem csak az iszlám világban, de mindenütt, ahol muszlimok élnek.” „Európa a század közepére muzulmán lesz – ez a kijelentés … Carroll brit zsurnalisztától hangzott el.” [hadarnak, nem tudok ilyen gyorsan gépelni] „Oriana Fallacci befolyásos olasz újságíró szerint Európa az iszlám gyarmatává válik. Ezek szerint Európának hamarosan bealkonyul?” „A demokratikus Európában az iszlám szélsőségesek miatt egyre szaporodnak a szólásszabadsággal és a demokratikus szabadságjogokkal kapcsolatos problémák.” A végén megtudjuk, hogy a civilizációk harcát egyébként senki nem nyerheti meg, mert mindenki veszíteni fog rajta. Ez a végkicsengés ebben a helyzetben csak rontja az összképet. Mi a rák ez az apokaliptikus, bornírt „riport” a semmiről, közvetlenül az iráni atomprogramot tárgyaló műsor után?

Van slusszpoén: „A muszlim nők helyzete önmagában is megérne egy misét.” Érted. Muszlim – mise. Bruhhhahaha, de mennyire vicces, hahahahahahahahaha!

Xxxxxxxxx és xxxxxx a xxxxxx!

De van nekem örökzöld blogtéma is, előzőnél könnyedebb: a keresőszavak. Mindaddig ellenálltam a kísértésnek, amíg a „griffmadár”, a „Káma-Szútra képekben” és a „baszó Péter” volt a legnagyobb műsorszám, de most itt a „perverz”, az „alvásproblémák”, a „vallásos újság” és a „hatalmas faszok” – egy napon belül?!

Mert ez nagyon sokoldalú blog!

De mesélek egy érdekeset az életem mindennapjaiból. Ma felhívtam egy vidéki (300 lelkes falu) iskolaigazgatót. A falujában annyian se laknak, mint a mi házunkban. Mondtam neki: „kutatás, beszélgetni szeretnék, névtelen, anonim, tudomány, közérdek”. Annyit értett: „újságíró, mészárszék, köznyomor, városi összeesküvés, rágalom”. És ennyit válaszolt: „Ajjajajajjajaj, nem nyi-lat-ko-zom” – ráadásul rémülten. Kinek a készülékében van a hiba? Annyit elárulok, hogy egy diákja körüli felhajtás miatt a neve két hétig minden nyomtatott újságban naponta szerepelt (igaz, három és fél évvel ezelőtt), és úgy tűnik, az ő egyszerű világában ez nemigen értelmezhető. Egyszerűen nem. De nem adtam fel, fog ő nekem nyi-lat-koz-ni.

Címkék:


This page is powered by Blogger. Isn't yours?

CounterData.com

american express
american express Counter