hétfő, július 02, 2007
Versek
ÉS, 51/25. Négy vers, linkek:
Emlékünk a hérakleitoszi folyóban
Végtelen nap Teampull Mhor felett
Ezek egy tavasszal írt sorozatból valók. Közülük két másik megjelenik a júliusi Holmiban. Továbbá: Berkovits Balázs barátommal írtunk egy cikket az egyetemátalakításról, válaszul Bokros Lajos et al. írására, ÉS, 51/17. (Rég volt, lehet, hogy már nem fér bele az ÉS-be a válaszcikk? Hát de közérdek!)
Írtam egy Kemény-kritikát a májusi Kalligramba, ehhez nincs link, mert egy éve nem tettek fel új számot a Kalligram-honlapra, vajon miért is.
Két film, amitől megóvnám a mozibajárókat: Piaf, A karib-tenger kal. 3. Ráadásul fiunk másfél hónappal születése előtt már hall annyira, hogy majd kiugrott anyja bőréből az egyébként még nekem is igencsak túl hangos hangeffektek alatt.
hétfő, január 08, 2007
Affirmálni, nem affirmálni
Néhányan megnéztük a Friss levegő című filmet. Kocsis Ágnes első filmje, röviden: Anyu (Viola) nyilvánosvécében takarító-vécésnéni. 17 éves Lánya (Angéla) ruhaipari szakközépben tanul. Anyu pasit keres, csekély sikerrel, és amikor esténként hazamegy, Lánya kinyitja az ablakokat, hogy ne érezze a vécébűzt – egészen addig szellőztet, míg Anyu masszívan meg nem fürdik. Akkor leülnek a tévé elé, és megnézik A polip következő epizódját. Lány divattervezéssel kacérkodik. De egy napon Anyut megverik, minek utána kórházba is kerül, és a nyomorküszöbön élő csonka családban nincs más lehetősége a Lánynak az egyszerű élelemhez jutásra, mint hogy beáll Anyu helyére vécésnéninek.
A film megtekintése után két álláspont rajzolódott ki a társaságban. 1. „Értem a filmet, de esztétizáló, ezért realizmusa hamis, görcsös tanítani akarása nevetséges, a szocreál (Budapesti Iskola?) és a finn minimalista film ötlettelen keveréke”. 2. „Értem a filmet, és nagyon jó kis munka ez, jó benne a Nyakó Júlia, nagyon jó a főszereplő lány, Hegyi Izabella, meg a Zoli (vele együtt focizunk, haha); ez az egyszerű, világos, sablonos történet, miközben nem kilátástalan, mégis könyörtelen szükségszerűségével halad a maga útján nyomortól nyomorig.”
A két értelmezést, azt hiszem, az választja el egymástól, hogy affirmálni tudunk-e egy ilyen nyomortól nyomorig tartó történetet. A film ugyanis ezt teszi: esztétizál, a Kádár-korszak máig fennmaradt nyomaiból retró-hangulatot eszkábál, anyut csak pirosba, lányát csak zöldbe öltöztetve jelzi az elszakadás, a szakítás szándékát, egyszóval dogmatikus, szájbarágós, szimbolista gügyögés... de a lényeg, hogy affirmálja mindezzel ezt a nyomort, az megtört álmokat, az elkerülhetetlen alámerülést. Nem heroikus elbukás ez, hanem szomorú, de szükségszerű: ismerős elbukás. Nem nagy, hanem kicsi és szegényes – ebben keres emberi dimenziókat. Szerintem egyébként talál, úgy, ahogya Kaurismäki is találni szokott.
Az is kijött a filmben, hogy mennyire hasonlóak a finn meg a magyar arcok – de talán ez általános kelet-európai arc is, ez a szürke, karikás szemű és lemondó. Persze én ezt nem szeretem, sőt fáj, meg kerülöm az általánosítást is mindig, de ezek empirikusan nekem adódnak minden nap.
Címkék: film
péntek, december 08, 2006
Az étellel ne játssz!
A poszt, bár ezt nyilván bárki kitalálja, aki csak kicsit is művelt, Lévinas ihletésének jegyeit hordozza. Az élvezésre hívom fel a figyelmet, a fenyegetésre, hogy saját házunkban lassan megesz bennünket elkülönülésünk. Én ezt most nagyon átélem. Evés in da hauz.
Címkék: film
szombat, augusztus 05, 2006
A gyakorlati hegelianizmus
Az amerikai filmek hegelianizmusáról akartam volna írni, de rájöttem, hogy itt többről van szó. Megnéztem még egyszer (átpörgetve, DVD-n) Az utolsó szamuráj című filmet. Te ne nézd meg, mert rossz. De valamire rájöttem: hogy vajon mit is értünk a hegelianizmus veszélye alatt, hogy miért kell lerombolni, de legalábbis támadni, ahol érjük.
A film története szerint XY kapitány, az amerikai hadsereg kiégett tisztje a Meidzsi reform alatt azt a feladatot kapja, hogy az izmosodó japán iparmágnások lobbijának szolgálatában képezzen ki egy néhány ezredből álló sorozott hadsereget, amely azután elbánik a szamurájok utolsó eresztésével. A szamurájok a becsület lovagjai, de maradiak. Az ipar pragmatikus és ellenszenves, de az elkerülhetetlen jövőt jelenti. Az utolsó szamuráj pedig természetesen XY amerikai kapitány lesz.
A kiégett kapitány otthon meghasonlik az indiánokkal vívott tisztességtelen, könyörtelen és igazságtalan háborúval, alkoholista lesz. Japánban az első ütközet során a szamurájok fogságába esik, akik nemes férfiúvá nevelik a benne lakó jobb embert, akit a pragmatikus ipari mechanizmus mindaddig elnyomott. Fontos a helyszín, hiszen Japánban a szamurájok pártjára állva immár nem kell amerikaiakkal megküzdenie egy tisztességesebb világért, csak japánokkal, akik Amerika legrosszabb arcát mutatják természetesen groteszk tükörként. XY tisztességessé és becsületessé érik a szamuráj nevelés hatására, de a már bukásra ítélt kultúrát megmenteni nem lehet. Minden szamuráj elesik a végső ütközetben – és XY-ra marad a feladat, hogy a japán császárt egy heroikus gesztus keretében emlékeztesse, honnan is származnak a legnemesebb japán hagyományok.
XY amerikai tiszt egyesíti magában a fejlődés pragmatizmusának amerikai hagyományát és a becsület kultúrájának japán örökségét. Ő az amerikai. Ha másképp nézzük, akkor ebben a történetben mindenki pusztán az amerikai öntudat mélyebb önmegértésének, önelsajátításának eszköze, amiként ez egyébként a zsidó-keresztény hagyományt oly mélyen elsajátító Hegelnél is történik az abszolút szellemmel. Ebben megragadni vélem a neokonzervatív Amerika hegeliánus politikai gyakorlatának értelmét. A hegelianizmus eme gyakorlati formája világít rá arra, hogy mit is kell értenünk Hegel kritikája alatt, amikor abban az önigazolás szubtilis formáját kívánják leleplezni kiváló filozófusok. De Hegel ma is él, sőt elevenebb, mint valaha.
american express Counter